1. február 27.

A méhészetben öt Nagyboconádi kaptár van, két fekvő (az egyik tavalyi új, a másik régi) és három NB rakodó (utóbbiak 4 cm vastag lépésálló nikecellből készültek). A családok 7-8 kereten teleltek át. Az ötből egy 2019-es, négy 2020-as anyával rendelkezik.

A kaptáraknál az elmúlt napok jó időjárása miatt nagy a mozgás, részben tisztuló repülés folyik, de napok óta gyűjtik a virágport, tehát valószínűleg mindben van fiasítás, és ezek szerint petéző anya is. Az első NB kaptárból -ahol télen elhullás volt-, szintén van kirepülés, de gyérebb.

Levettem az egérrácsokat és szűkítősre állítottam, kihelyeztem az itatókat.

Ha az idő kicsit még jobb lesz, meg kell bontani a kaptárokat, és megnézni, rendben van e az élelemtartalék. Virágzik a mogyoró, a hóvirág, a saláta boglárka, a leánykökörcsin.

2. március 4.

A mai napon a közeledő hidegfront előtt kaptáranként egy-egy Apifonda egy kilós cukorlepény lett beadva a méheknek. Bár nem vagyok híve a cukor etetésnek, de mivel télen sok aktív időszak volt, és egy ideje már van fiasítás is, ugyanakkor nektárgyűjtés még nem nagyon (virágpor igen), ezért az elkövetkezendő, az előrejelzések szerint kéthetes hűvösebb időszak előtt célszerű volt az élelempótlás. A hűvös idő miatt nem vettem ki lépet, de méhésztársak elmondása alapján másutt is szűkön van az élelem. A családok népesek, kivéve a 3. család, itt lehet, hogy egyesítésre lesz szükség.

3. március 21.

A legutóbbi alkalom óta gyakorlatilag végig igen hideg, szeles idő volt, éjszakai mínuszokkal. Ha sütött a nap a méhek kirepültek, virágport is gyűjtöttek, de nektárgyűjtés nem sok lehetett, bár egyre több növény virágzik, így a som, a krókuszok, a piros árvacsalán. A kitett itatóra rájárnak, bár a vize elég hideg, sajnos a fűtés nem megoldható. A fiasítás felett kézzel érezhetően melegebb van, a méhek dolgoznak. Azt hiszem nagyon jó, hogy lett betéve tartalék táplálék.

4. március 31.

Végre megjött a tavasz és a hőmérséklet 15 fok fölé emelkedett. Rengeteg növény virágzik már (a fűz után a gyümölcsfák, sokféle koratavaszi virág), így beindult a nektárgyűjtés. Ma megvolt az első tavaszi kaptárbontás. A közel egy hónapja betett lepények egy gyenge család kivételével (a 3.-as) elfogytak. Ami mindenütt megtörtént:

  • kérdések és válaszok: van e elegendő táplálék? - mindenütt volt elegendő, van e anya van e fiasítás? - mindenütt volt: két anya könnyen megkerült - festettek voltak - de a többi helyen is tanúskodott az aktív anya jelenlétéről a nyílt és fedett fiasítás
  • fő beavatkozások: - a felesleges, sötét, öreg, sérült lépek kivétele ezzel a jobb hőgazdálkodás érdekében szűkítés; - mindenütt fennmaradt a felső és oldalsó takarás; - kaptártakarítás: a lehullott méhek, kaptártörmelék eltávolítása (az erős családok gondoskodtak erről)
  • további megjegyzések az egyes családokhoz:
    • 1. NB18. Télen volt pusztulás, de rendben van, kétéves zöld színnel jelölt anya, rendben fiasít. Két mézes keret kikerült az elválasztó deszka mögé (de ki tudnak hozzá járni a méhek), 6 keret maradt bent, van elég hely a fiasításra és méz-virágpor hordásra. 
    • 2. NB 18. Rendben van, népes család. Kék színnel jelölt, vásárolt tavalyi anya. Hét keret maradt bent, egy mézes keret került az elválasztón kívülre, egy szűzlép pedig előre a legszélső mézes-virágporos lép mellé. 3-4 üres anyabölcső volt a lépeken.
    • 3. NB rakodó. Itt jelentősebb elhullás volt, elég gyenge család. Tavalyi, a méhek által nevelt anya, fiasít. Tavaly ősszel erre a kaptárra esett egy faág. Három sérült keret ki lett véve, a család négy kereten maradt, ebből kettőn van fiasítás.
    • 4. NB rakodó. Tavalyi, a méhek által nevelt anya, fiasít. Erős család, marad 8 kereten. Egy öreglépes keret ki lett cserélve szűzlépre, az utolsó keret elé beszúrva.
    • 5. NB rakodó. Tavalyi, a méhek által nevelt anya, fiasít egyelőre mint a többi helyen is a lépek közepén, 2-3 kereten. Erős család, 8 kereten telelt. Egy sötét keret hátra rakva, egy sötét keret kivéve.

5. április 23.

Az elmúlt három hétben javarészt hűvös idő volt, a virágzások vissza vannak maradva, gyümölcsfák sok helyen elfagytak. Így azt gondoltam a családok fejlődése is visszafogott, de nem így van, mindenütt túlnépesedés alakult ki, az utolsó pillanatban történt a kaptárbontás és bővítés. A 3-4-es kaptáron nozémás ürírkezés nyomok, valószínűleg a rossz idő miatt nem tudtak kijönni ürítkezni és ez az oka.

  • 1. A második helyre beszúrtam egy szűzlépet, az utolsó lép után pedig egy műlépet. Kivettem az elválasztó mögé rakott két tavalyi mézes lépet (ezek ki lettek pergetve).
  • 2. Nagyon népes, zugépítmények voltak fiasítással a takaróléc alatt. Legszélre a kivett szigetelés helyére került egy műlép, a mézes virágporos mellé (harmadiknak) egy gyengén kiépített szűzlép. A végére a zárólép elé bekerült a korábban az elválasztó deszka mellé kitett tavalyi részben mézes lép, majd a legvégén még egy lépcsíkkal ellátott keret.
  • 3. Ez a korábbi legygyengébb család is sokat erősödött, takarják a lépeket. Másodiknak bekerült egy kipergetett lép.
  • 4. Nagyon népes, zugépítmények. Az elején maradt egy üres helyre került a másik kipergetett lép.
  • 5. Ez is igen népes. Egy műlép került a második helyre, így ez is tele lett kerettel.
  • A pár napja kitett rajbefogókat feltöltöttük keretekkel és illóolajat (Lemongrass) csepegtettünk illetve "swarm commander"-t fújtunk be.